A városismeret sem puszta passzió, munka is. Szenvedélyes tevékenység, mondom inkább önző célból magyarul. Még mi, hivatásos városjárók, kíváncsi korhelyek is megremegünk, ha olykor belegondolunk, micsoda munka. Idő kell hozzá, és pénz. Sok pénz és sok idő. Már e mondatokból kitűnik, hogy a városjáró ráadásul üldözött kisebbség tagja, hiszen munkafogalma megcsúfolása a többség munkafogalmának, amely – már e többség –, hagyományos módon csak azokat a tevékenységeket képes és hajlandó munkának tekinteni, amelyekből pénz származik, a pénzéhes tevékenységek bevonása a munka e többségi fogalmába elképzelhetetlen és elfogadhatatlan a számára. S mivel e többség elsöprő, nem csekély erejével mindent meg is tesz annak érdekében, hogy elsöpörjön minket. Nincsen nehéz dolga. A városjáró lassan mozgó, bámész fajta - könnyű préda. Szíve tompán dobog a zakója alatt, vontatott vágyak hajtják. Kijelöl mondjuk magában egy városrészt, hogy ő ott még nem volt, vagy nem eléggé s főként nem úgy, és addig nem megy haza, amíg annak a negyednek minden utcáját be nem járta. Könnyű belátni, hogy ha az egész várossal, az egész óriás, hemzsegő Budapesttel meg óhajtja tenni ezt, micsoda idő kell hozzá. Ha mondjuk minden kocsmába, sörözőbe és büfébe nem is, de minden kávézóba, minden kávés szempontból érdekes helyre be óhajt térni, ép lelkű menetsebességgel számolva ma egy évre lenne szüksége. Hogy közben veszélyek is leselkednek rá – például mégiscsak bemegy egy-egy kocsmába, és/vagy nem fordít elegendő időt polgári és házastársi kötelmei teljesítésére –, az legyen az ő baja.
Ám e ponton a sorsára hagyom őt. Én nem sietek ennyire, és rendes ember vagyok. S amint az dolgom e hasábokon, most beszámolok szerényebb utam egy újabb állomásáról. Nem először fordult elő velem, hogy a már ismert és személyesen birtokolt helyeim iránti csökönyös ragaszkodásomban nem mindjárt jutottam el más fontos, újabban nyílt helyekre. A Kuplung jó híre is megelőzte első látogatásomat. Amit előre tudtam, hogy a rövid idő alatt komoly ismertségre és népszerűségre szert tett kocsma-café egy volt autószerelő műhely terébe települhetett, várakozással töltött el. És nem csalódtam a várakozásban. A Király utca 46-os számú ház már kívülről nézve különleges látvány, földszintes ugyanis, mintha még a 19. század közepén járnánk. Igaz, tipikusnak akkor is inkább a József-, vagy a Ferencvárosban lett volna mondható. Ma itt, a féktelen rombolásairól és pénzéhes építéseiről elhíresült negyedben váratlan ajándék a puszta léte. Hát még, ha beljebb jutunk. Keskeny, úgy huszonöt méteres udvaron vezet át utunk az egykori garázs és autószerelő műhely szerény bejáratáig. A kapualjból kiérve érdemes mindjárt felpillantanunk, a csatornából zöld tetőmohák, kedves növények szegélyében csámpa U-alakban ömlik a fejünkre a fény, a pesti égbolt tompa fénye, melyet függőágy módjára fölénk feszített, óriás plasztik szelvények szűrnek meg, a Kuplung tulajdonosai hangfogóul voltak kénytelenek fölfüggeszteni őket. A réseken át így is még épp eleget látunk, a Kuplung fölött pazar pompával magasodnak a drapp pesti tűzfalak. A plasztik fedte fényút végén elérjük végre a csarnokot, mely oly rejtett, hogy öblös tágassága egy másik dimenzió sokkjával ér fel.
Az archaizmus élménye sosem idő kérdése, a történelmi idő iránti érzéki indulat és a tárgy, a hely években mérhető távolsága közti kapcsolat sosem egyenesen arányos. Inkább a személyesség és az elmúlt formába öntött anyag sajátszerű öregedése és romlása érint meg bennünket. (A kő többnyire nem is tudott földtani kora sosem képes olyan hatást tenni ránk, mint egyetlen megmunkált római kori darab.) Tán innen van, hogy a Kuplung csarnokát, s mindenekelőtt a 12x24 méteres teret áthidaló, kékre festett acélívek tartotta tetőzetet a budapesti múlt érthetetlen ajándékának látjuk, mintha újra fölénk borult volna az idő méhe, amelyből az elkövetett és elszenvedett bűnök emlékét hátrahagyva ismét megszülethetünk. Technikatörténeti érzékünk valahová a húszas évekbe, esetleg még korábbra helyezi a csarnokot, s nagyot semmiképp sem tévedünk. A Budapesti Czím- és Lakjegyzék 1928-as kötetében már autógarázsként szerepel a hely, mely a Hangay Testvérek, Gyula és Imre tulajdonában állt. (Az alaposabb kutatás bizonyára több tényt és részletet is feltár majd.)
A hatalmas tér kocsma-cafévá építése sikerre volt ítélve, elrontani igen nehéz lett volna. A pultot a belső szárny magában is tágas beszögellésébe helyezték a Kuplung megálmodói és saját kezű építői, Kováts Péter és Székely Marcell. A vakolatlan téglafalat lezáró keskeny alumíniumfelület épp olyan hosszú, mint az a jégszalag, amelyet osztálytársaimmal 1964 januárjában alakítottunk ki a Dugonics utcában. Ma is a csúszás akkori mámorát érzem, ha a sörömmel elé ülök. Az oszlopok melletti egyéni kiképzésű állópultok egyszerre idézik az Orion sorozat űrállomásainak kozmikus purizmusát és a kimúlt pesti kocsmák állópultjainak bennfentes magányát. Szinte kerti asztalokhoz ülhetünk, mint annak idején az óriás kioszkokban. A csarnokból a pulté mellett további két zárt és két nyitott traktus is nyílik. Az előbbiek egyikében mindig fotókiállítás látható, a másikban a Modern Art Orchestra (az egykori Budapest Jazz Orchestra) próbál bérmentesen. A félig nyitott oldalterekben pedig csocsózni illetve ping-pongozni lehet. A nyitva tartás kedvező, hétköznap délután kettőtől, vasárnap este hattól él a hely. Átlátszó üvegcsészében kapjuk a kitűnő Manuel caffét, melynek logójában apró kávécserje, gőzölgő csésze és egy sombrero látható (alig). Az említett urak - oly sok profi helyen máig teljesen ismeretlen - kedvessége nem csupán a pult mögött dolgozók kedélyét és modorát határozza meg, de valamiképp az egész Kuplung hangulatát is.
A hely mindenestől fölfogható szubkultúrás műalkotásnak, az iparművészettel való kapcsolata azonban külön szót is érdemel. Az utcafronton a neves Boulevard & Brezsnyev kiállítóterme áll, bent pedig – városszerte egyedi darab –, a hangárszerű tetőszerkezet acélbordáinak félelmes ismétléseképp Jumiko Ono japán művésznő kivilágítható papír-ámbráscet installációja lóg. Bájos masztodon, úgy tíz méter hosszú. A háztartási gépek hungarocell aljzataiból készült alkotás ugyanúgy egyedi, mint volt a ping-pong-traktus falára erősített narancssárga plasztik kukacsoportozat, csupa harmadig-félig égett darab. Zene is van, persze. A civil zsongásból, játékos ritmusból, a sör sárga dőléséből – mint mind a többi kocsma-caféban és Budapest más jó helyein – itt is valami régtől ismert hangulat támad.
Ha ki valaha vendége volt vagy lesz a Kuplungnak, nehezebben hagyja majd el a várost.
Zeke Gyula
Kapcsolódó hírek:
Beat Assassins - UK - Breakbeat Massive Special
Hotspot a Kuplung-ban
Kuplung elérhetőségek